Újbudai vándorok
Azelőtt soha nem láttam őket, 2008-ban ismerkedtem meg egyikükkel Gazdagréten, amint éppen egy szivarfa szivarán üldögélt. Akkor még nem tudtam, kivel van dolgom, csak érdekes jelenségnek tartottam, ezért a fényképét be is kereteztem. Ma már tudom, hogy Afrikából jöttek hozzánk és nagyon jól érzik itt magukat. Ők a vándorpoloskák, vagy ahogyan az angolok nevezik a "zöld bűzbogár". Etiópiából vándorolnak a globális felmelegedésnek köszönhetően egyre feljebb Európába, de ma már az egész világon elterjedt.
2009 nyarán még többen jöttek, júniusban ellepték a sasadi kerteket, megdézsmálták a zöldbabot, a paradicsomot, az uborkát. Csak úgy nyüzsögtek az apró fekete és a kisebb-nagyobb fekete-fehér, zöld, piros mintás hátú egyedek a növényeken, kiszívták a zsenge termések nedvét. Mivel permetezni nem akartunk, kézzel összegyűjtöttük és leöldöstük őket, mert nem engedhettük, hogy az egész kertet elpusztítsák.

Abban az évben az Őrmezei lakótelepen is megjelentek, méghozzá elég félelmetes módon. Szeptemberben-októberben az esti órák közeledtével nagyra nőtt példányok csapatostul próbáltak berepülni az emeleti lakások ablakán, s ha azok csukva voltak, nagyokat koppanva az üvegen lehullottak az erkélyekre, így össze lehetett taposni őket. Ha azonban bejutottak a lakásba kezdődhetett a hajtóvadászat a kellemetlen szagú hívatlan vendégek után.
Szállásért szembeköpés
Az egyik vándornak szállást adtam télire, nem jó szántamból, tudtom nélkül húzódott meg nálam. Valószínűleg még októberben bújhatott meg valamelyik szobanövényem levelei között. Januárban, mikor a növények elszáradt leveleit vagdostam, kétségbeesetten reppent az ablak felé egy hatalmas példány, mely téli álmában elvesztette zöld színét. Fennakadt a függönyön, szürkén-fenyegetően, harcra készen üldögélt rajta, s mikor fotózni kezdtem igencsak ellenséges magatartást tanúsított velem szemben. Minden oka meg volt rá, nem kerülhette el ő sem a sorsát. Video: hogyan támad a bűzbogár?
Újra itt vannak
2010-ben úgy tűnik nem kedvezett nekik az időjárás, egész júniusban figyeltem, de nem találkoztam velük. Ami késik, nem múlik, idén is megjelentek, de csak augusztus közepén.
Ahogyan érik a paradicsom, úgy szaporodnak és növekednek ők is.
Ráfecskendezik az emésztőnedvüket a szép érett paradicsomra, megvárják míg átlyukad a héja és aztán teleszívják magukat.
Szeptemberben egy több napig tartó esőzés után megtámadta a növényeket a paradicsomvész, ez láthatólag nem zavarta a bűzbogarakat, hihetetlen mértékben elszaporodtak és jókat lakmároztak a barna foltos paradicsomokból.

Védekezni már lehetetlen volt ellenük, a termés nagy része a kukában végezte, a mindenfele mászkáló vándorokat pedig kézzel öldököltük, vagy összetapostuk. bár egy cikkben találtam rá utalást, hogy:
Budapesten a Decis 2,5 EC magasabb dózisa szépen gyérítette a poloskákat. Valószínűleg a többi rovarölő szer is hatásos ellenük. Dr. Vétek Gábor, a Magyar Rovartani Társaság tagja 2006-ban írta: "2005. szeptember elejétől október végéig Budafokon, Budatétényben és a Gellért-hegy oldalában is több helyszínen figyeltük meg a vándorpoloska tömeges megjelenését kertekben. Számos növényfajon jelen voltak a különböző fejlődési alakok, legnagyobb számban lárvák. Táplálkozó egyedeket figyeltünk meg a paradicsom, uborka, zöldbab termésén, a szőlő fürtkezdeményein, valamint különféle dísznövények, így pl. ricinus (Ricinus communis), estike vagy más néven csodatölcsér (Mirabilis jalapa), mályvacserje (Hibiscus syriacus), varjúháj (Sedum sp.), körömvirág (Calendula officinalis), dísznapraforgó (Helianthus rigidus), őszirózsa (Callistephus chinensis) bimbóján, virágán és termésein.
A fenti növények, továbbá a paprika, cukkini, borostyán (Hedera helix) és puszpáng (Buxus sempervirens) szárán és levelén is nagy tömegben ültek az állatok. A faj életmenete hazánkban még nem ismert, áttelelése egyelőre nem bizonyított, bár – egyre nagyobb számban való megjelenését tekintve – meglehetősen valószínű. Tömeges előfordulása Budapest területén arra hívja fel a figyelmet, hogy a terjeszkedőben lévő faj a jövőben faunánk állandó tagjává válhat, s nem kizárt, hogy rendszeres károsításával kell számolnunk."
Bizony, kell velük számolni
2014. szeptember
Azóta is miden június végén, július elején előbújnak a téli rejtekhelyükről, párosodnak és tojásokat raknak a levelek fonákjára. Kiskertben, ha rendszeresen átbogarásszuk a leveleket és idejében megsemmisítjük a tojásokat, megelőzhetjük a túlszaporodásukat.

Persze mindig akadnak túlélők, de kis területen kordában lehet tartani őket. Van, aki a mosószappanos permetre esküszik.
Ebben az évben Gazdagréten az utcai fákon, útmenti gazos részeken szaporodtak el nagyon, a lakótelepen egyes bokrokon csak úgy nyüzsögnek.

2020
Ebben az évben nem találkoztam túl sok zöld vándorpoloskával Gazdagréten, ellenben ázsiai márványpoloska annál több szeretett volna bejutni a lakásba.
Poloskahelyzet 2020-ban: https://infostart.hu/belfold/2020/11/15/elkeszult-az-elso-magyarorszagi-poloskaterkep
(Ebben az évben ennél sokkal aggasztóbb a koronavírus-helyzet!)