BálványfaAilanthus altissima
A bálványfa vagy mirigyes bálványfa a bálványfafélék (Simaroubaceae) családjába tartozó lombhullató növényfaj. Néha ecetfának is nevezik, vagy sátoros felleng néven is említik.
20-25 méter magasra nő (a budapesti Városmajorban található 100–120 éves példány 1 m átmérőjű és 23 m magas). Erős, egyenes törzsön enyhén szabálytalan, boltozatos koronát növeszt. Felfelé növő, egyenes ágai lazán, szabálytalanul ágaznak el.
Feltűnő jellegzetessége gallyainak narancsszínű, szivacsos bele, amiről levéltelen állapotban is fel lehet ismerni. A szivacsos bélszövet miatt a vastag egyéves vesszők is könnyen törnek.
Kérge szürke, az idősebb példányokon is sima, hosszanti irányban feltűnő, fehér csíkokkal. A zöldes, vöröses hajtások igen erősek, vastagok, nagy, tompán háromszögletű levélripacsokkal, melyeken jól láthatók a szállítónyaláb nyomai. A hajtások egy év alatt elérhetik akár a 3 métert. Gyorsan vastagodnak, de sokáig törékenyek maradnak, mivel nagyrészt szivacsos bélszövet alkotja őket.
A fa gyökérzete a talajszint közelében erősen elágazó tányérgyökérzet, mely a talaj felső 40–60 cm-ében fut, lefelé irányuló gyökereket ritkán növeszt. Egyes gyökerei megvastagodva tápanyag-raktározó szerepet töltenek be. A tartalék tápanyagok segítségével a bálványfa igen gyorsan pótolni képes elfagyott, letört hajtásait, a teljes föld feletti rész pusztulása esetén pedig több négyzetméteren új csemetéket fejleszt. Vizet is raktároz, csak lombfakadáskor (tavasz végén, nyár elején) igényel bőséges vízellátást, egyébként szélsőségesen száraz termőhelyeken is megél.
A rügyek aprók, hosszúkás-tojásdadok, télen vörösesbarnák, tavasszal a lombfakadás előtt vörösesek. Szórt állású, változó méretű (40–60 cm, legfeljebb 1 méter)
levelei 11-41 levélkéből állnak, páratlanul, vagy ritkán párosan szárnyasan összetettek. A levélgerinc vörös vagy zöldes színű, alapjánál szélesebb. A 7–12 cm hosszú, a gerinchez rövid nyéllel csatlakozó levélkék hosszúkás tojásdadok vagy lándzsásak, hegyezettek, ép szélűek, alul karéjosodók. Színükön fényes sötétzöldek, fonákjukon világosabbak, kopaszok. A főér nem pontosan a levélke közepén fut végig. A levélváll mindkét oldalán 1-2 nagyobb fogat viselnek, melyek csúcsán kellemetlen szagú, illóolajat termelő mirigyszőrök nőnek, amik a kártevők elleni védekezésben kapnak szerepet; a levéllemez alsó harmadában még több fog is előfordulhat.
Június végén, július elején megjelenő virágai hímnősek, vagy porzósak és külön példányokon fejlődnek, ezért felemás kétlakinak hívjuk őket (androdioecy, androdiőcia). Valószínűleg a hímnős virágok funkcionálisan termősek (a porzók sterilek), mint a felemás kétlakiak többségénél, de ez még nem bizonyított.
A porzós virágoknak 10 porzólevele van, a hímnős virágokban 3-4 magházkezdeménnyé összenőtt termőlevél található. Valamennyi virágnak 5-5 sárgásfehér szirom- és csészelevele van, laza, elágazó bugavirágzatban nyílnak. A hímivarú fákon 3-4-szeres mennyiségű virág fejlődik, virágzáskor kellemetlen szagú illatanyagokat bocsátanak ki a rovarbeporzás elősegítésére. A virágok sok nektárt termelnek.
Szeptemberben érő termése fürtös, lecsüngő lependékcsomón nő, melyben öt, vagy hat termés fejlődik. A kb. 4×1 cm-es vitorlaszerű lependékek hosszában mindkét végükön csavarodottak, így lehullásakor a mag még szélcsendes időben is messzire képes sodródni a fától.
A termések éréskor vörös színt kapnak, rendszerint tavaszig a fán maradnak. A nőivarú/hímnős fák nagy mennyiségű, 5 mm átmérőjű magot termelnek, akár 30 000 mag is jut a fa minden kilogrammjára.
